Király Linda gyereknap alkalmából mesélt arról, milyen volt tinédzserként igazi lázadóként élni, pedig korábban szófogadó, példamutató kislányként ismerték a családjában. Az énekesnő elárulta, hogy a pálfordulásában nagy szerepet játszottak egypetéjű iker öccsei, akik folyamatosan „átadták” neki a bajt.
„Volt egy időszakom, amikor minden rendben ment: jó jegyek, szófogadás, minden a helyén. Aztán jött a lázadó korszak” – idézte fel Linda. Elmesélte, hogy testvéreivel szinte hármas ikrekként nőttek fel, a korkülönbség mindössze egy év, egy hónap és egy nap volt közöttük. „Szegény anyukámnak borzasztó lehetett, mert egyszerre három gyereket kellett irányítania, és mindannyian sokszor rosszalkodtunk” – mondta nevetve.

Linda elmesélte, hogy a fiúk sokszor rá akarták kenni a hibáikat. „Ha ők valamit eltörtek, mindig rám mutattak. Ebből elegem lett, és eldöntöttem, hogy én is elkezdek rosszalkodni” – vallotta be az énekesnő. Azonban a bosszú hamarosan új szintre lépett: Linda nem érte be a késő esti fennmaradással, hanem egy merész akcióra szánta el magát. „Kiszöktem az ablakon, elvittem a szüleim autóját, bementem Manhattanbe, és tizenkét évesen megcsináltattam az első tetoválásomat” – árulta el.

A korai tetoválás természetesen komoly családi botrányhoz vezethetett volna, ezért Linda kitalált egy fedősztorit. „Először azt mondtam nekik, hogy henna, és majd eltűnik. De a nyári kánikula közepén, amikor szakadt rólam a víz, és még mindig térdzokni volt rajtam, rájöttek, hogy ez lehet, hogy nem henna” – vallotta be.

Az énekesnő visszaemlékezett arra is, milyen volt felnőni New Yorkban. Bár gyerekkoruk nagy részét Long Islanden töltötték, egy ideig a Bronxban laktak, ami akkoriban nagyon kemény környéknek számított.
„Bronx olyan volt, mint a filmekben: a suliban verekedtek a gyerekek, kemény volt” – mondta. A család beilleszkedése sem volt egyszerű, a szülők éjjel-nappal dolgoztak, és kezdetben nem beszéltek jól angolul, így a gyerekek csak fokozatosan tanulták meg a nyelvet. A magyar nyelvet és a zenei kultúrát később, főként Geszti Péter és a Rapülők kazettáin keresztül sajátították el.