„Teljesen tönkretették az éveim!” – Szűcs Judith őszintén a mérgező kapcsolatáról

Szűcs Judith hosszú idő után először mesélt arról, milyen pokoli éveken ment keresztül egy korábbi párkapcsolatában. A népszerű énekesnő elárulta, hogy a kapcsolat nemcsak érzelmileg, de anyagilag is súlyosan megterhelte, és hosszú időre beárnyékolta mindennapjait. Az évek során az egészségére is rányomta bélyegét a folyamatos stressz, ám ma már úgy érzi, van esélye újra megtalálni a boldogságot.

Judith elmondta, hogy kapcsolatuk kezdetén még segíteni akart, ezért nagy áldozatokat hozott párjáért.

„Naiv voltam, segíteni akartam, hogy újraindítsa a vállalkozását, és hagytam, hogy már a kapcsolatunk elején 50 millióra elzálogosítsa az otthonomat… majd 16 hosszú éven át eltartottam” – vallotta be. A kezdeti jó szándék azonban hamar fogságba ejtette őt: fokozatosan elszigetelték a családjától és barátaitól, miközben párja teljes kontrollt gyakorolt az életén.


„Nem vettem észre, hogy közben ‘börtönbe’ kerültem. Hogy akkor hagytam el a házat – persze, csakis az ő kíséretében –, ha fellépni mentem és pénzt kerestem” – emlékezett vissza az énekesnő. Napjai a négy fal között teltek, folyamatosan alkalmazkodva partnerének igényeihez. Az utolsó évek különösen megterhelőek voltak, ekkor mutatta meg párja legagresszívabb oldalát: „Tizenöt év után ismertem meg egy újabb oldalát: folyamatosan kiabált, csapkodott, és hadd ne folytassam…” – mondta Judith.

A hosszú évek lelki nyomása komoly következményekkel járt. „Teljesen tönkretett idegileg és mindenhogyan, pedig mindenemet odaadtam neki…” – vallotta az énekesnő. Bár a múlt fájdalmas emlékei még élénken élnek benne, ma már más szemmel tekint az életére. Megtanulta, hogy önmagát kell előtérbe helyeznie, és figyelmeztet mindenkit: a mérgező kapcsolatok jeleit időben fel kell ismerni, és ki kell lépni belőlük, mielőtt visszafordíthatatlan károkat okoznának.

Like this post? Please share to your friends: