Vincze Lilla életében a repülés mindig jóval több volt egyszerű kíváncsiságnál. Az énekesnő gyerekkora óta rajong mindenért, ami a magasba emelkedik, és fiatalabb korában olyan merész kalandokat is bevállalt, amelyeket ma már valószínűleg kétszer is meggondolna. Az egyik legemlékezetesebb ilyen történet 1993-ban történt, amikor egy hőlégballonról ugrott ejtőernyővel, majd a földet érés után órákra eltűnt a kísérőcsapat szeme elől.
A 65 éves előadó most különösen mozgalmas időszakot él, hiszen augusztus 15-én, az Aeroparkban adja 40 éves jubileumi koncertjét. A helyszín aligha lehetne találóbb annak a művésznek, akinek a repülés évtizedek óta fontos szenvedélye.
Vincze Lilla neve generációk számára összeforrt a Napoleon Boulevard dalaival. Olyan slágerek kapcsolódnak hozzá, mint a Júlia nem akar a földön járni, a Kérlek, ne félj vagy a Legyetek jók, ha tudtok. Pályája azonban soha nem szorult egyetlen műfaj keretei közé: a popzene mellett sanzonokban, musicalekben és más különleges művészeti produkciókban is kipróbálta magát.
Mindeközben megmaradt benne az a kíváncsiság, amely már jóval a zenei sikerek előtt is jellemezte.
A repülőgépek világa például ma is különösen közel áll hozzá. Leginkább a régi gépek érdeklik, ezért amikor lehetősége van rá, szívesen látogat ki a budaörsi repülőtérre vagy az Aeroparkba.
Fiatalabb korában azonban nem elégedett meg azzal, hogy egyszerűen csak nézze a repülőket.
„Nagyon szeretem a repülést, mindig is közel állt hozzám” – mesélte, hozzátéve, hogy régebben sokkal spontánabb és vakmerőbb volt, ezért olyan dolgokat is megcsinált, amelyekbe ma már talán nem vágna bele.
Ilyen volt az 1993-as hőgyészi kaland is.
Lilla akkori mesterével egy hatalmas hőlégballonról készült ejtőernyős ugrásra. Már maga a felszállás sem alakult teljesen problémamentesen, ugyanis a ballon eredetileg egy másikhoz volt kapcsolva, ám az összekötő rendszer szétszakadt.
Az énekesnő szerint akkoriban ezt jóval lazábban kezelték, és az incidens nem tántorította el őket attól, hogy folytassák a tervet.
Felszálltak, majd végrehajtották az ugrást.
A valódi kaland azonban csak ezután kezdődött.
Lilla és társa egy sertéstelep közelében ért földet, ám hamar kiderült, hogy fogalmuk sincs pontosan, hol vannak. A helyzetet tovább nehezítette, hogy 1993-ban még egészen más kommunikációs lehetőségek álltak rendelkezésre, mint napjainkban.
Mobiltelefon helyett rádiótelefont használtak, amely azonban csak korlátozottan működött. A kísérőcsapat egy idő után teljesen elvesztette velük a kapcsolatot.
Miközben a többiek keresni kezdték őket, Vincze Lilla és társa a felszereléssel együtt gyalogolt a környéken, és próbálta kideríteni, merre lehetnek.
Az idő közben telt, lassan sötétedni kezdett, a keresés pedig órákon át folytatódott.
„Egy sertéstelep mellett értünk földet, és gyakorlatilag eltévedtünk” – idézte fel Lilla, aki szerint végül egyetlen megoldásuk maradt.
Sikerült eljutniuk a sertéstelep vezetőjéhez, akinek a vezetékes telefonjáról végre kapcsolatba tudtak lépni a többiekkel.
Csak ezután sikerült újra egymásra találniuk a kísérőkkel.
Az énekesnő ma már mosolyogva idézi fel a történetet, amely akkor valóságos túlélőkalanddá változott. A levegő iránti rajongását azonban még ez az élmény sem tudta elvenni.
Bár életében sok különleges szenvedély kapott helyet, Vincze Lilla számára továbbra is a zene jelenti azt a közeget, amelyben igazán otthon érzi magát.
Nem egyszerűen szakmaként tekint rá.
„A zene számomra szent” – fogalmazott.
Szerinte nem az a legfontosabb, hogy egy előadó folyamatosan jelen legyen a nyilvánosságban, és az életét kizárólag a karrier határozza meg. Számára a zene elsősorban örömforrás, illetve olyan nyelv, amelyen keresztül gondolkodni, érezni és kapcsolódni tud a körülötte lévő világhoz.
Úgy véli, az embernek azt kell csinálnia, amit szeret. Ha pedig valaki egyszer azt érzi, hogy már nincs benne öröme, akkor a változtatástól sem kell félni.
Lilla saját életében is többször váltott irányt, és ezek között akadtak kifejezetten merész döntések is.
„Nem hiszem, hogy egyetlen úton kellene végigmenni” – mondta.
Szerinte éppen az inspiráció és a kíváncsiság tartja frissen az embert. Mindig talál olyan dolgokat, amelyek újra felkeltik az érdeklődését, és amelyekért képes lelkesedni.
A természet és az állatok iránti szeretete szintén végigkíséri az életét.
Siófokon nőtt fel, ezért számára gyerekkorától természetes volt az állatok közelsége. Később német juhászkutyákat is tartott, sőt versenyeken is részt vett velük.
A kutyák hosszú időn át különleges helyet foglaltak el az életében.
Utolsó saját négylábú társa egy kis spicc volt, amely még a koncertjeire is elkísérte. Húsz éven keresztül lehettek együtt, és amikor az állat elpusztult, Lilla úgy döntött, többé nem szeretne saját kutyát tartani.
Az állatok azonban így sem tűntek el a mindennapjaiból.
Jelenleg egy balatonszepezdi, hozzá közel álló család pumijára vigyáz rendszeresen. Morzsival nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttük, Lilla pedig időnként még különböző trükköket is tanít neki.
Amikor Balatonszepezden van, gyakorlatilag együtt töltik a napokat. Sétálnak, kirándulnak, és Morzsi mindenhová követi.
A kutya ráadásul helyben sem teljesen ismeretlen.
Egy szepezdi focimeccsen egyszer különleges szerepet is kapott: a kezdőrúgás helyett ő végezte el a „kezdőfejelést”.
Lilla szerint az állatok sokat taníthatnak az embereknek, és ő maga mindig azt érezte, hogy képesek jobbá tenni bennünket.
A sűrű programok és koncertek ellenére a pihenésre is próbál időt találni.
Fellépéseit gyakran összeköti utazásokkal és baráti találkozásokkal. Ha lehetősége van rá, egy-egy koncert helyszínén hosszabb ideig is marad, hogy ne csak a munkáról szóljon az ott töltött idő.
A Balaton azonban különösen fontos helyet foglal el az életében.
Nemcsak azért, mert ott nőtt fel, hanem azért is, mert valódi otthonként tekint rá. Éppen ezért fontos számára a tó környezetének, a természetnek és az épített örökségnek a megóvása.
Úgy gondolja, a Balaton olyan közös érték, amelyért mindenkinek felelősséget kell vállalnia.
Ebben családi támogatást is kap: Ybl-díjas építész bátyja hasonlóan gondolkodik a környezet megőrzéséről.
Most pedig Vincze Lilla ismét egyszerre kapcsolhatja össze két nagy szerelmét: a zenét és a repülést. A 40 éves jubileumi koncertet augusztus 15-én éppen az Aeroparkban tartja, ahol a régi repülőgépek között idézheti fel négy évtizedes pályafutását.
Az 1993-as hőlégballonos ugrástól az eltűnéssel végződő landoláson át a jubileumi koncertig bőven akadnak olyan történetek az életében, amelyek azt mutatják: Vincze Lilla soha nem tartozott azok közé, akik kizárólag a biztonságos utat választják.
De vajon bátorság volt egy szétszakadt ballonrendszer után is végrehajtani az ugrást, vagy olyan vakmerőség, amelyből sokkal nagyobb baj is történhetett volna?
Ti mit gondoltok erről? Írjátok meg a véleményeteket kommentben.
