megtört a koncert után: már a saját szemével látta, hogy Angi mások felé fordult

Mészáros Bende számára az elmúlt időszak érzelmileg minden szempontból megterhelő volt. A fiatal influenszer egyszerre próbálja feldolgozni a családi problémákat és a Zsigmond Angival történt szakítást, miközben a nyilvánosság figyelme egy pillanatra sem lankad körülötte. Bár kívülről sokan erősnek látják, most őszintén beszélt arról, mi volt az a pillanat, ami igazán mélyen megérintette.

Bende elárulta, hogy egy koncerten futott össze korábbi párjával, és ott olyan helyzettel szembesült, amire még ő sem volt felkészülve. Azt mondta, nagyon nehéz érzés volt látni, hogy Angi már nyit más férfiak felé, és ez komoly érzelmi ütésként érte.

„Most nagyon magam alatt vagyok apa miatt is, meg hogy Angival ugye vége. Látom már, hogy ő nyit mások felé. Ezt most láttam saját szemmel, mert összefutottam vele egy koncerten. Ez azért úgy szíven üti az embert” – mondta őszintén.

A fiatal influenszer arról is beszélt, hogy sokan félreértették azokat a közös fotókat és eseményeket, ahol még együtt jelentek meg. Kiemelte, hogy ezek mögött nem újrakezdés áll, egyszerűen ugyanahhoz a baráti társasághoz tartoznak, ezért bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen a találkozás.

Felidézte azt a közös ebédet is, ahová L.L. Junior hívta meg őket Frey Timivel és Sofival együtt. Bende szerint eleinte tartott attól, milyen lesz újra egy asztalhoz ülni Angival, hiszen a szakítás még nagyon friss. Végül azonban úgy érezte, kulturáltan és nyugodtan sikerült kezelniük a helyzetet.

„Azt a képet mi raktuk ki, ahol együtt ülünk a kocsiban. L.L. Junior barátunk Frey Timivel, Sofival meghívott minket ebédelni, és arra természetesen szívesen elmentem. Csak annyit kértem, hogy tartsák tiszteletben, hogy ez még nagyon friss, nem nagyon találkozgatunk mi Angival” – fogalmazott.

Azt is hozzátette, hogy a kapcsolat lezárása ellenére továbbra is beszélnek bizonyos üzleti ügyekről, és próbálnak normális viszonyban maradni egymással. Ennek ellenére továbbra is furcsa számára, amikor mások társaságában látja volt párját.

„Egy a baráti társaságunk, szóval akarva-akaratlanul is fogunk találkozni, csak hát igen, ez most furcsa, amikor meglátom őt mással, de hát ez van” – mondta.

Bende ugyanakkor nem akar teljesen beleragadni a fájdalomba. A nehézségek ellenére próbál a saját terveire koncentrálni, és úgy érzi, új lehetőségek is nyílhatnak előtte. Elárulta, hogy egy komoly munkalehetőség is megtalálta, amely teljesen új irányt hozhat az életébe.

„Én mindenre nyitott vagyok amúgy, csak kicsit fura ez, hogy most minden összejött. Plusz most az is lehet, kapok egy új munkalehetőséget, felkértek, hogy egy üzletet építsek fel a nulláról” – árulta el.

Like this post? Please share to your friends: